1. Fejezet ~ Két levél
A tükörben újra és újra láttam felvillanni a piros és kék fényeket,
amelyek egyre veszélyesebb közelségbe kerültek hozzám. Szívem egyre hevesebben
dobogott adrenalint pumpálva végig a testemen. Félnem kellett volna, de
teljesen rideg és józan voltam. A kormány szorosan markolva élesen
bekanyarodtam az autópálya egyik leágazására. El kellett tűnnöm. Ez az egyetlen
dolog járt a fejemben.
Egy tincs hullott a szemembe és kisöpörtem, mert zavart a
látásban, pedig most nagyon kellett koncentrálnom. Mindig le akartam vágatni
ezt a tincset, de Maman miatt nem
tettem. Neki valami miatt mindig nagyon tetszett, hogy oda hullott a
homlokomba, és visszaigazgathatta a fülem mögé.
Gyerekkoromban, amíg az ölében aludtam, órákat tudott vele
játszani, sőt, még amikor haza látogattam az egyetemről idősebb fejjel akkor
is. Aztán… egyszer csak már nem tette többet. Arról is írtak, hogy soha ne
jöjjek haza. Ne keressem őket. Papa
írta azt, levelet…
Minden úgy volt eltervezve, hogy haza megyek Karácsonyra, de
nem egyedül. A Harvard-i
tartózkodásom alatt megismerkedtem az egyetemen valakivel, úgy volt őt is viszem.
Maman megkérdezte, mit szeret a
vendégünk, mit csináljon. Emlékszem a válaszom „végzetes” mondata annyi volt,
hogy „George aime le poisson.” Akaratom ellenére elszóltam magam, és
hülyeségből nem olvastam át a levelet. Nem így terveztem az egészet. Személyesen
akartam nekik elmondani, de így utólag azt hiszem, hogy nem jártam volna
jobban.
Papa levelét még mindig fáj vissza idéznem. Az indulás
előtti napon kaptam meg. Rövid és tömör volt. Nem tartalmazott mást, minthogy
elmondta, hogy az „eltévedésem” miatt nem tart többé a fiának, és hogy ne
keressem, se őt se anyámat többet, valamint mivel már nem tartozom a
családjába, nem kívánja a tanulmányaim finanszírozni. Eleget tettem kérésének,
és nem kerestem őket többet. A szavak, amiket használt, hogy minősítsen, éppen
elég bántóak voltak, hogy kimarják belőlem azokat az emlékeket, amikre
boldogsággal emlékeznék vissza. Nem volt többé családom. Nem értettek meg. Én
nem „buzi” vagyok –a hogy apám titulált – hanem biszexuális.
Pár héttel később szétmentünk George-al, de csak rontott
helyzeten. Egyedül voltam. Pénz, és család nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése